Az iskolánk története
Újhuta történelmének az iskolaügy, az oktatás elválaszthatatlan az egyházi élettől. Simonidesz János hutabérlő 1778-ban nemcsak a lakosság lelki életéről gondoskodott a kápolnaépítéssel, hanem az utódok nevelését is szükségesnek érezte, amikor tanítót fogadott a faluba.
A kápolna melletti – 1787-ben épült – paplak egyik szobája a kántor és a tanító elhelyezésére szolgált. Rossz idő esetén ez a terem volt az iskola is. A 60-70 lakosú településen akkor nyolc-tíz lehetett a 14 éven aluliak száma. Az akkori iskola nyilvánvalóan falusi kisiskola volt. Simonidesz János nem önszántából gondoskodott az iskola építéséről.
A katolikus egyházi rendelkezések előírták, hogy a templomok mellett mindenütt iskolát kell fenntartani. Tanítóképzés híján minden olyan személyt elfogadtak iskolamesternek, aki írt és olvasott, s a szándékon túl feltételezhető volt az is, hogy másokat is tudott tanítani.
A tanítási idő Mária Terézia közismert rendelkezéseinek megfelelően téli (ősztől- tavaszig) és egy nyári időszakra oszlott. Az újhutai iskolában lényegében három-négy hónapra korlátozódott az oktatás a hivatalos egyházlátogatások szerint. Ez az első népiskolai törvény megszületéséig, 1867-ig jellemző volt. Az iskolának valóban az volt az elsődleges funkciója, hogy a hit-és erkölcstan kötelező alapelemeit elsajátíttassa, és az írás, olvasás legszükségesebb elemeit megismertesse azokkal, akik a tankötelezettség nélkül eljutottak az iskolába.
Az újhutai iskola első tanítója Letenyei Mihály semmiféle irattal nem rendelkezett tanítói képességeiről. Tanítási szándéka elegendőnek bizonyult az iskolamesteri álláshely betöltésére. Miután a tanfelügyelő személyesen is meg kívánt győződni tudásáról, fény derült arra, hogy Letenyei semmiféle ismerettel nem rendelkezik.
Ez a botrányos eset némiképp Újhuta felé irányította a vármegye figyelmét. Következménye, hogy okmányokkal is rendelkező tanítót alkalmaztak, Tóth Pált. Mivel Óhuta és Újhuta gyerekeit egyaránt oktatta, a két falunak kellett gondoskodnia természetbeni járandóságukról. A szerződés 1803-ban kiegészült, amikor már három település, Ó,-Új- és Répáshuta lakossága is csatlakozott a „triviális oskola”, vagyis egyszerű, közönséges kisiskola fenntartásához.
1803-ban 46 gyerek járt az iskolába. A paplak egyetlen szobácskája kicsinek bizonyult ezért egy házat-lakóházat béreltek ki iskola céljára.
Tóth plébános beadványaira 1803 végén kezdődött el az iskolaépítés, de csak nagy nehézségek árán 1811-re valósult meg. (két tanteremből, tanítói lakásból állt a templom mellett.)
Az Eötvös- féle új iskolai törvény elfogadása után kötelezővé vált az iskolába járás. A törvény gondoskodott új iskolák felállításáról is és megadta a lehetőséget az anyanyelvi oktatásra. Az 1870-es évekre Óhuta és Répáshuta közössége egyaránt saját iskolát létesített. Újhután továbbra is a római katolikus egyház működtette az iskolát. Az 1850-60-as évek egyházlátogatási jegyzőkönyveiben állandóan megjegyezték, hogy az épület vizes egészségtelen, tehát alkalmatlan az oktatás céljaira. A falu elöljárósága 1878-ban úgy határozott, új iskolát építenek. Rövidesen elkészül, ám csupán egyetlen tanterem szolgálta a 150 iskolaköteles gyermek oktatását. Délelőtt, délután tanítottak. Ilyen körülmények között a tanítás színvonala semmiben sem különbözött a korábbiaktól, amikor a katekizmusra, az írás, olvasás és számtan alapvető ismereteinek elsajátításra helyezték a hangsúlyt.
1909-ben vették fel először az iskola államosításának szükségességét, most az adott körülmények között 187 tanköteles tanítása lehetetlen. Az iskola államosításának gondolata heves vitát váltott ki. Az egyház természetesen ellenezte a felekezeti iskola megszűnését, az elöljáróság azonban kitartott álláspontja mellett, hogy legalább két tanítóra és két tanteremre lenne szükség s ezt csak állami támogatással, lehet megoldani. A vármegye közbeavatkozására kompromisszumos megoldás született. 1913-ban a községben fel kellett építeni egy két tantermes iskolát és a meglévő tanító mellett még egyet alkalmaztak a vármegye és az egyház közös tehervállalásával. Az álláshely létesítésével nem az iskolaköteles gyerekek számát hangsúlyozták, hanem azt, hogy „ugyanis egészen tót ajkú gyereke” és a magyar nyelv elsajátítása miatt szükséges az újabb pedagógus. Az iskola továbbra is egyházi oktatási intézménymaradt.
1920-30-as években még egy tanítót neveztek ki Újhutára. A három tanító 200-nál több gyereket oktatott. Az első két osztályba 120 gyermek, még a felsőbb osztályokba 90-90. Ugyanakkor 132 gyermek volt óvodáskorú, akik iskolai felkészülésre, a magyar nyelv elsajátítására állami óvodát létesítettek.
A kiegyezés után megszületett népiskolai törvény az adott település többségi nyelvén történő oktatását írta elő. Ez azonban az 1890-es évektől nem valósult meg újhután. Az első világháború után a magyar lett a tanítás kötelező nyelve, ezért kimondottan magyar tanítókat helyeztek a faluba. 1894-1928 között Horváth József volt a kántortanító, aki tevékeny szerepet vállalt a névmagyarosításban. Újhután született és már édesapja is kántortanító volt a faluban. 33 évig tartó működése során CSAK MAGYARUL tanított azzal az eltökélt szándékkal, hogy jó hazafiakat neveljen a szlovák gyerekekből.
1913-ban létesített második tanítói állást Nagyréti Jolán töltötte be, aki Budapesten született. A tanítónő tevékenysége a második világháborúig tartott. A harmadik tanító pedig Cebecauer Antal Volt, aki Diósgyőr – Vasgyárban született. Ő is hosszabb ideig, 15 évig élt a faluban.
A második világháború után Bükkszentkereszt egyetlen államosított intézménye a felekezeti iskola volt. A két tantermes iskolát négy tantermesre bővítették, és a 217 gyermek oktatását már hét tanító látta el.
Az iskolai végzettség tekintetében csak az 1960-as évekre következett be jelentős módosítás, egyrészt a nyolcosztályos oktatási rendszer bevezetésével, és a dolgozói esti iskola létesítésével. Ekkor épült az új iskola, jelenlegi iskolánk régi szárnya.
A bővítés lehetővé tette a körzetesítést 1974-ben, így Répáshuta felső tagozatos tanulói iskolánkba folytatták tanulmányaikat. Ez a körzetesítés 1990-ben megszűnt.1989-ben adták át az új tornatermet, majd 1990-ben új szárnnyal bővítették az iskolát, mely a modern kor követelményeinek minden igényét kielégíti.
A szlovák nyelv tanítása 1962-től 1974-ig alsó tagozatban, illetve fakultációs szakkör keretében történt. 1974-től a körzetesítés kezdetétől az iskolához került nemzetiségi pedagógus kezdeményezésére nemzetiségi nyelvet oktató általános iskolává váltunk, s a mai napig is ez az iskola hivatalos elnevezése.
1999-ben az iskolához került az óvoda is neve Bükkszentkereszti Szlovák Nemzetiségi Iskola és Óvoda lett
Majd 2005-ben Bükkszentkereszti Általános Művelődés Központ lett az iskola és az óvoda mellé a könyvtár és az ifjúsági tábor is hozzá tartozott.
2007-től Répáshuta megint tagintézménye lett az iskolának és ide került a Répáshutai óvoda is, az intézmény neve Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda lett.
2013. január 1-től az intézmény fenntartása és működtetése a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz került.